Fogyás a kókuszolajjal

Sokan azt állítják, hogy a zsiradékok minden formájukban hizlalnak. Ez azonban nem igaz, mert ha megfelelően választjuk meg zsiradékainkat, akkor akár még fogyhatunk is. Például sütéshez és főzéshez mindenképp a kókuszolajat kellene használnunk, ha meg szeretnénk szabadulni a zsírpárnáinktól.

kokuszolaj

A kókuszolaj ugyan 92%-ban telített zsírsavakat tartalmaz, azonban ezek egyáltalán nem hizlalnak, éppen azért, mert szerkezetük nagyban eltér a többi étolajtól. Más olajok ugyanis hosszú szénláncokból felépülő zsírsavakból állnak, melyek teljesen máshogyan viselkednek, mint a kókuszolaj közepesen hosszú zsírsavai. A hosszú szénláncú zsírsavak emésztése nagyon megterheklő szervezetünk számára, míg a közepesen hosszúak egyáltalán nem azok, hiszen ezek a zsírsavak a vékonybélből közvetlenül szívódnak fel, így nem vesznek részt a zsíranyagcserében. Tehát nem zsírpárnává válnak, hanem energiává alakulnak át, vagyis teljesen úgy működnek, mint a szénhidrátok, azok hizlaló hatását leszámítva. A szénhidrátokkal ellentétben kiugró vércukorszintet sem okoznak. 

Ráadásul egy gramm kókuszzsír sokkal kevesebb, közel tizedannyi kalóriát tartalmaz, mint más zsiradékok. Általában 9 kcal/grammal kell számolnunk, azonban a kókuszolajnál ez a szám mindössze 0,9 kcal/gramm.

A közepes szénláncú zsírsavak nemcsak a fentebb tárgyalt módon segítik elő a fogyást, hanem azzal is hozzájárulnak a súlycsökkenéshez, hogy fokozzák a pajzsmirigy működését, így gyorsítják az anyagcserét. Ennek köszönhetően a szervezetünk gyorsabban felhasználja az energiát, aminek következtében zsírpárnáink mérete jelentős csökkenésnek indul. (Ahhoz, hogy anyagcserénk ily módon felgyorsuljon mindössze napi 1-2 kanál kókuszolaj fogyasztása is elegendő.)

És hogyan fedezték fel mindezt? Az 1940-es években igen olcsón hozzá lehetett jutni a kókuszolajhoz, így a farmerek ezzel kezdték el etetni az állataikat, hogy felhizlalják őket. Azonban ezek az állatok nem hízni, hanem éppen szálkásodni kezdtek...

Fogyókúrás termékek

Kókuszzsír 1000ml(Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

Kókuszzsír 1000ml (Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

A kókuszzsírt, vagy más néven a kókuszolajat a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyerik.

Ár: 1820 Ft
Megnézem

Multi 4U Eritrit 1000g

Multi 4U Eritrit 1000g

Nulla kalóriás, növényi eredetű, természetes édesítőszer. Glikémiás indexe 0, nem emeli meg az inzulin- és vércukorszintet.

Ár: 2495 Ft
Megnézem

Nottevit Skinny SleepCollagen Night Burner 10 tasak

Nottevit Skinny Sleep Collagen Night Burner 10 tasak

Zsírégetést támogató, zöld teát tartalmazó éjszakai kollagén ital. 

Ár: 4995 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!